Két évvel ezelőtt (2008. május 13-án) gyanútlanul ültem le este tévét nézni. Aznap még dolgoztam, és ezt terveztem még legalább egy hónapig, mivel jól éreztem magam, és még majdnem két hónap volt hátra a kiírt időpontig. Tv-nézés közben aztán jöttek azok a szörnyű fájdalmak, amiket nagyon sokáig nem tudtam azonosítani (mivel három évvel korábban fájásgyengeség miatt császármetszéssel szültem), csak azt tudtam, hogy nagyon szenvedek, és ettől eltorzult az arcom rendesen. Nem szóltam egy szót sem, akkor sem, amikor a párom bejött a szobába, és azt látta, hogy eltorzult arccal kapaszkodom a kandalló-párkányba. Kérdezte, mi a baj, de nem válaszoltam. Ugyanis nem tudtam, hogy mit mondjak. Eltelt legalább fél-egy óra, mire hajlandó voltam elismerni: ezek bizony háromperces szülési fájdalmak. Addigra a párom már szólt anyósomnak, én meg igyekeztem felöltözni és néhány cuccot bedobáltam egy táskába, mert persze a kórházi csomag még egyáltalán nem volt elkészítve. Beszáguldottunk a kórházba, és beérkezésünk után 10 perccel már megszületett a kisebbik fiam. Ekkor már május 14. volt, hajnali 0 óra 55 perc.

Jó kis riadalmat okozott, közel 8 héttel született korábban. Szerencsére két kiló fölött volt, és délutánra már a postintenzíven találtam, nem volt szüksége lélegeztetésre és egyebekre. Így is 16 napot töltött kórházban, és így is bő egy év telt el, mire azt mondta az orvosunk, hogy teljesen egészséges (pedig igazán komoly bajai nem voltak, mégis volt miért aggódni). Mostanra két éves nagyfiú lett, aki olyan huncut, mint három másik. Hihetetlen, hogy már ekkora :-).

A születésnapját ma tartottuk, túró rudi tortát sütöttem neki, amit már a keresztelőjekor is elkészítettem, csak akkor nem készült róla kép. A receptet nem írom most ide, úgy készítettem, mint akkor, annyi különbséggel, hogy 1 ek zselatint tettem bele lapzselatin helyett, és így rendesen megdermedt. Kisebb tortaformában jobban mutatott volna (ez 26 cm-es), de így is tetszett a családnak, és ami még lényegesebb: mindenkinek ízlett. Most készült róla kép.